Tinkmara
Híres amerikai bűnesetek 7. - Etan Patz eltűnése
Tinkmara bejegyzése | 12-04-22 | 13 komment érkezett
Két évvel ezelőtt írtam először a "tejes doboz gyerekekről", arról az amerikai kezdeményezésről, mely 1979-ben indult, Etan Patz eltűnése kapcsán. Azóta, "némi" késéssel, 2011-ben Magyarországon is elindult az akció, ugyan csak kampány jelleggel. Az Ezer Lámpás Éjszakája rendezvény idején több százezer liter dobozos tej oldalán 4 olyan gyerek képét tették közzé, akiket hosszú évek óta keresnek szüleik és a hatóságok. A kezdeményezés az év végéig tartott.
Két évvel ezelőtt, amikor az amerikai akció indulásáról, az első "tejes doboz gyermek", Etan Patz eltűnéséről meséltem, azzal zártam a bejegyzésem, hogy talán sosem tudjuk meg, mi történt a kisfiúval. Azonban a múlt hét közepén váratlan fordulat állt be a több mint 30 éves ügyben. Igaz, Etan-t 2001-ben halottnak nyilvánították, a rendőrség 2010-ben újra megkezdte a nyomozást, melynek eredményeképp ismét eljutottak ahhoz, a ma már 75 éves asztaloshoz, akivel a kisgyermek az eltűnése előtti napon ismerkedett meg. Othniel Miller-t 33 évvel ezelőtt is kikérdezték, de bizonyítékot nem találtak. A jelen nyomozás eredményeképp azonban a hatóságok úgy döntöttek, felbontják Miller házának alagsorát. A speciális kutyák emberi maradványokat jeleztek a házban, melynek alagsorát a gyermek eltűnése idején betonozták újra. A nyomozók elképzelhetőnek tartják, hogy megtalálják a kisfiú földi maradványait. A szombati nap során már találtak egy "gyanús foltot", melynek elemzése folyamatban van. A sors iróniája, hogy Miller háza egy utcányira van csupán Etan-ék házától. A szülők ma is ugyanabban a házban élnek. A nyomozás fejleményeiről természetesen hírt adok. Akit pedig érdekel a teljes történet, melyet két évvel ezelőtt tettem közzé, kérem olvasson tovább.
Etan Patz nevét minden amerikai ismeri. Ő volt az első olyan eltűnt kisgyermek, akinek fényképét a tejes dobozokra nyomtatták 1979-ben.
Azok a felnőttek, akik akkortájt voltak kisgyerekek, a mai napig emlékeznek Etan arcára, ahogy minden nap a reggelizőasztalnál a tejes dobozról mosolygott rájuk, emlékeztetve őket, hogy ennek a kisfiúnak a szülei New Yorkban most nagyon szomorúak. Az édesanyák minden alkalommal, amikor kezükbe vették a tejes dobozt, beleborzongtak a Patz család fájdalmába. Újra és újra elmondták gyerekeiknek, hogy soha ne álljanak szóba idegenekkel, soha le ne térjenek a megszokott útvonalról. Sajnos gyakran az elővigyázatosság sem elég. Etan óta rengeteg kisgyerek képe fordult meg a tejes dobozokon és hozzá hasonlóan sokan soha nem kerültek elő.
Azóta a tejes dobozokat nagyrészt felváltották a műanyag flakonos tejek és az Internet a hírek leggyorsabb forrása. A tejes dobozokon néha azonban még fel-feltűnik egy-egy arc.
A kis Etan Patz története azért is különleges, mert a nyomozás hivatalosan 12 évig tartott, 9 éve zárták le. 2001-ben a kisfiút halottá nyilvánították, ám 2010. május 25-én, a fiú eltűnésének évfordulóján, Cyrus Vance, Jr., Manhattan-járási bíró újranyitotta az aktákat és azt ígérte, egyszer és mindenkorra végére jár ennek az ügynek.
Mi történt 31 évvel ezelőtt azon a május 25-i napon? Etan már hónapok óta nyaggatta a szüleit, Stanley és Julie Patz-et, hogy engedjék már őt is egyedül az iskolabuszhoz, hisz nagyfiú már, elmúlt hat éves, és milyen ciki, hogy az összes osztálytársa egyedül közlekedik, csak ő bébi még mindig, akit anyu kísér. A szülők belátták, Etan-nek igaza van. A buszmegálló két háztömbnyire van, a tűzlétráról látni a megállóban álló arcokat. Ismerős, biztonságos környék, s elvégre itt az ideje, hogy a fiúk önálló legyen. Május 25-én, péntek reggel, Memorial Day előtti utolsó munkanap volt. Etan boldogan tette fel Kék Kapitányos sapkáját és indult iskolába. Anyukája még látta belevegyülni az utca forgatagába. Meg se fordult a fejében a gondolat, hogy a kisfiú nem szállt fel az iskolabuszra. Délután azonban hiába várta. Fél 4-kor felhívta az iskolát, hogy megkérdezze, vajon milyen különóráról nem tudott. A tanítónő ekkor közölte vele, Etan aznap nem jött iskolába. Ekkor Julie körbetelefonálta az összes rokont, barátot, ismerőst és iskolástársat. Senki nem látta Etan-t. Ekkor telefonált a rendőrségre. Estére már több mint száz rendőrkutyás nyomozó kereste a 6 éves kisfiút. A kutatást hetekig folyatták, eredmény nélkül.
"Két lehetőség van számunkra. - nyilatkozták a szülők. - Elfogadjuk, hogy Etan-t egy idegen megölte vagy az, hogy egy nagyon elkeseredetten gyermekre vágyó anyuka lopta el. Az utóbbi legalább azzal a reménnyel kecsegtet, hogy a kicsink jól van és mindent megadnak neki."
A család 1982-ig ebben a hitben élt, amikor a nyomozás fordulatot vett. Letartóztatták Jose Antonio Ramos-t, egy hajléktalant, aki nem messze Patz-éktől fészkelte be magát egy csatornába. A szülők figyelmeztették a rendőrséget, hog
y Ramos gyerekeket csal be a csatornába és ellopkodja az iskolatáskáikat. Ramos "otthonában" rengeteg Etan-hoz hasonló szőke kisfiú képét találták, de a férfi tagadta, hogy bármi köze is lenne Petz-ék fiának eltűnéséhez. Azonban meglepő összefüggésre derült fény. Etan volt bébiszitterre Ramos barátnője volt.
Stuart GraBois, állami nyomozó ezen a szálon indult el, de semmilyen bizonyítékra nem lelt. A bronxi szülők végül nem emeltek vádat Ramos ellen, akit elengedtek, s aki el is tűnt a városból. Kerek hat évig nem hallottak róla. Pontosan addig nem, míg GraBois felülvizsgálni nem kezdte az ügyet 1988-ban. Utánaérdeklődött, merre van Ramos. Ekkor megtudta, hogy börtönbüntetését tölti Pennsylvaniaiban, gyermekmolesztálásért.
GraBois ek
kor felhozatta Ramos-t New Yorkba és azonnal nekiszegezte a kérdést, hányszor fajtalankodott a kisfiúval. Ramos azonnal bevallotta, hogy valóban felvitt egy kisfiút a lakására, - ekkor még az East Side-on lakott - pontosan azon a napon, amikor Etan elveszett és azonnal fel is tűnt neki, a fiú pont úgy néz ki, mint akit a hírekben keresnek. Azonban állította, hogy elengedte a gyereket és elvitte a metróállomásra, hogy meglátogathassa a Washington Heights megállónál lakó nagynénjét. A nyomozó közölte vele, a gyermeknek nincs nagynénje Washington Heights-ben. Ramos ekkor megtagadta a további vallomástételt és ügyvédet kért.
A nyomozás ismét elakadt. Senki nem látta Ramost a gyermekkel, se a házban, se az utcán, se a metróállomáson. Ramos 2012. novemberében szabadul a börtönből. A nyomozó bizakodik benne, hogy a beépített börtöntársak, akik a mai napig az ügyön vannak egy nap hírrel szolgálnak és megtudjuk az igazságot. Ám míg nincs tetthely, se földi maradványok, addig az ügy megoldatlan.
S hogyan élte meg a Patz család az elmúlt 31 évet? Az édesapa minden évben, fia eltűnésének évfordulóján beküld a börtönbe egy "ELTŰNT" plakátot kisfia képével és ugyanezt a szöveget írja a hátuljára: Mit tettél a kisfiammal?
"Még mindig vannak barátok, akik reménykednek benne, hogy Etan egy nap előkerül. Imádkoznak értünk és azért, hogy Etan hazatérjen, de mi tudjuk, ez nem történik meg soha. - mondják Patz-ék - Nehéz normális életet élni egy lezáratlan tragédiával a lelkünkben. Jó lenne, ha az akta újrafelvétele végre pontot tenne az ügyre.
A mi történetünk nem olyan, mint azok a TV-s bűnügyi drámák, melyeket egy óra alatt megoldanak. Mi 31 éve várunk. Gyakran megvádolnak minket azóta is, miért engedtük el a gyereket egyedül. Mit tehettünk volna? Érett, értelmes gyerek volt, nem tehettük meg vele, hogy nem engedjük."
A család azóta is ugyanabban a lakásban lakik. "Hosszú ideig nem tudtuk elfogadni, hogy Etan soha többet nem jön haza, de kimondatlanul is bennünk él a gondolat, mi van, ha egy nap haza tud jönni. Ide jön, itt kell hogy legyünk."
Etan esete volt az első, mely felébresztette a New Yorkban élő szülőkben az állandó félelmet és a tudatot, hogy a gonosz szándékú emberek köztünk élnek és elég egy pillanat csupán, hogy a tragédia bekövetkezzen.
Azóta május 25-e az Eltűnt Gyermekek Napja és ezen a napon különösen nagy hangsúlyt kap a megelőzés, az elővigyázatosságra való felszólítás. S hogy megtudjuk-e valaha, pontosan azt, hogy mi történt Etan-nal, az első "tejes doboz gyerekkel"? Talán egy napon, talán soha.
Ti mit gondoltok? Valóban a szülők hibája is a kisfiú eltűnése? Mikor lehet egy gyermeket önállóan elengedni? Függ ez attól, hogy nagyvárosban vagy kisvárosban, esetleg faluhelyen élünk? Képesek vagyunk szülők minden eshetőségre felkészíteni gyermekeinket? Meddig lehet, kell a kisgyermeket magunkhoz kötni? Ti mikor kezdtétek az önállóságot és visszagondolva, szüleitek valamennyi veszélyhelyzetre felkészítettek? Ti hogyan jártok el gyermekeitek esetében?
Friss hír, 2012. április 23. A cikkben említett ház alagsorában zajló nyomozás eredmény nélkül zárult. Nem találtak semmilyen döntő bizonyítékot. A vérfoltról nem lehetett teljes bizonyossággal megállapítani, hogy vajon köze van-e Ethan-hoz. A szülők nyomatékosan kérik a médiától, ne zaklassák őket, nem szeretnének nyilatkozni a fejleményekkel kapcsolatban. A nyomozás tovább tart. A tettes továbbra sem ismert. A kis Ethan földi maradványai a mai napig nem kerültek elő.
Kategóriák: Híres amerikai bűnesetek | Eddig 13 komment érkezett »
Reborners, avagy egy furcsa hobbi
Tinkmara bejegyzése | 12-04-15 | 27 komment érkezett
Ugyan az első "reborn" babák az 1990-es évek végén készültek, az élethű babák körülötti őrület az utóbbi egy-két évben teljesedett ki Amerikában. Az úgynevezett "reborn dolls", "újjászületett babák" a megtévesztésig hasonlítanak igazi kis társaikhoz. A babák kézzel készülnek, egyedi eljárással. Készítőik mesterműként kezelik minden egyes alkotásukat, melyeket húzós árért (gyakran több ezer dollár) lehet megvásárolni az eBay-en keresztül. A babákat tudatosan nem neveztem játékbabáknak, mivel a célközönség semmi esetre sem az óvodás-, kisiskolás korosztály, hanem a 40 év feletti hölgyek.
Természetesen a babakészítés és babagyűjtés több százéves hagyomány világszerte, a "reborn doll" gyűjtés és készítés azonban egészen más irányt vett az utóbbi években, mely a családtagokat, pszichológusokat is aggodalommal tölti el.
Az első babákat "valódi" játékbaba gyűjtők kedvéért készítették, akik arra ösztönözték a mestereket, hogy a lehető legélethűbb babákat állítsák elő. A felkérés annyira sikeresnek bizonyult, hogy a valósághű babák nagyon hamar egy másik réteg érdeklődését is felkeltették. Nevezetesen azon nők figyelmét, akik nem játékgyűjtő szenvedélyből, hanem jóval inkább terápiás célzattal vásárolják a babákat.
A babák a legtöbb esetben valóban a megtévesztésig hasonlítanak az igazi újszülöttekre. (Több olyan esetet is jelentettek, ahol a rendőrségnek kellett beavatkoznia. Csak egyetlen példa. Az autóban hagyott játékbabához felháborodott szomszédok hívták a mentőket, rendőrséget, majd előállították az "édesanyát", akinek bizony időbe tellett, mire kimagyarázta magát. A megtévesztő hasonlóság gyakran komikus eseteket is produkál.) Készítésükhöz hosszú időre, rengeteg türelemre és pénzre van szükség, nem véletlen a magas vételár. A cél, megközelíteni a tökéletes hasonlóságot. A babák bőre különleges eljárással készül, minden egyes kis ér látható. Az orrlyukak, a fül, a körmök, a szemek anatómiai pontossággal készülnek. A babák súlya megfelel az adott korosztály súlyának, a test belsejében elhelyezett fűtőszálak gondoskodnak a test melegéről, apró mechanika biztosítja a mellkas süllyedését, emelkedését, s ugyanilyen finom műszer felelős a hangokért, a szívdobogásért, az apró csecsemő gügyögésért. A fejbe súlyt helyeznek, így a babák fejét a tulajdonosnak ugyanúgy támogatnia kell, mintha élő csecsemőt tartana a kezében. A koraszülöttek inkubátorral érkeznek. Majd nem utolsó sorban ott van az arckifejezés, mely különös figyelmet kap a készítés során.
Mint már említettem, a vásárlók szinte kizárólagosan hölgyek, a 40 év feletti korosztályból. A vevőknek csupán kis rétege gyűjti a babákat hobbi szinten, a legtöbben csupán egy-két babát vásárolnak, s pontosan úgy kezelik őket, mintha valódi csecsemők lennének. A babakészítők keményen rádolgoznak a vásárlói igényekre, így a babák vásárlása az örökbefogadási eljárást kopírozza. A lelőhelyeket nem boltnak, hanem "nursery"-nek, óvodának hívják. A babák örökbefogadási nyilatkozattal és születési anyakönyvi kivonattal érkeznek. A "reborner mamák" legtöbben az első pillanattól kezdve igaziként kezelik a babákat. Fürdetik, etetik, pelenkázzák őket, babakocsiban sétálni viszik. Egyre többen jelennek meg babáikkal a játszótereken, babás közösségi eseményeken.
A felmérések szerint a vásárlók szinte valamennyien átestek valamilyen gyermekkel kapcsolatos traumán. Sokan olyan nők, akik nem hozhattak világra gyermeket egészségügyi állapotuk miatt, esetleg több vetélésen estek át vagy elvesztették gyermeküket. Mások az "üres fészek" szindrómában szenvednek, vagyis felnőtt gyermeküket akarják pótolni azzal, hogy visszafordítják az időt, újra átélve és tartósítva a múltbéli eseményeket. A pszichológiai tanulmányok azt is kimutatták, hogy ezek a babák, a fizikai hasonlóság miatt, szinte a megtévesztésig hasonló érzelmeket választanak ki a nőkből, a tudatalatti szintjén legalábbis. Ugyanazon hormonok jelennek meg a nők szervezetében, mint amikor igazi babát tartanak a karjukban. A boldogság hormonok felelősek a kellemes, biztonságos érzésért, s egyben azért is, hogy ezek a nők érzelmi kötődést mutatnak a babák iránt, pontosan úgy, mint a valódi édesanyák. A pszichológusok ezen hölgyek viselkedését az "ölelés terápiával" hozzák összefüggésbe, vagyis a valósághű "reborn babák" terápiás célzattal is használhatóak, azonban nem lehet tudni, milyen kötődés alakul ki, illetve mennyire módosul a tudat ezáltal. Sajnos több esetben a nők teljesen megfeledkeztek arról, hogy nem valódi babák mamái. Életüket, napirendjüket a baba "étkezéséhez, alvás-ébredés" ritmusához alakították, a "gyermekkel" való foglalatoskodás az egyetlen elfoglaltságuk, teljesen kivonva őket a társadalmi érintkezésből. S egyben ebben rejlik ennek a furcsa hobbinak a kettős megítélése is, mivel a pszichológusok másik csoportja egyáltalán nem találja veszélyesnek a valósághű babákat.
Nagy szerepet szánnának ezeknek a babáknak gyászoló családok esetében. Ugyanígy sokat segíthetnek idősebb nőknek is, fenntartva bennük az anyaság ösztönét, a felelősséget, a fiatalos lendületet. Több kórházban sikeresen használják őket Alzheimer kórban szenvedő nők terápiájában. Ugyanígy autisztikus nők esetében is jó eredményeket érnek el velük.
S hogyan értékeli a babákat és tulajdonosaikat a közvélemény? A legtöbb esetben a babákat hátborzongatónak, gyakran félelmetesnek, néha zombi-szerűnek tartják, míg az "anyukákat" csodabogaraknak, esetleg bolondnak titulálják. A babák árusítását a boltok, a megtévesztő hasonlóság miatt elutasították, így marad az internetes vásárlás, illetve a kiállítások. A televízióban egyre gyakrabban lehet hallani erről a furcsa "hobbiról". A babakészítőknek összejöveteleik, továbbképzéseik vannak, míg a babáknak és rajongóiknak magazinjuk, honlapjaik, fórumaik működnek. Európában, Ausztráliában szintén sokan vásárolják a "reborn" babákat.
Ti mit gondoltok erről a furcsa rajongásról? Ártalmatlan hobbi, akár a szalvétagyűjtés? Rengetegen kutyát, cicát tartanak hasonló becsben, szinte pót-gyermekként kezelve. Ez mennyiben más? Valóban lehet sikeres terápia része? Önmegtévesztés csupán? Bizonyos szinten lelki betegség? A megkérdezett nők egyike így fejezte be a vele készített interjút: "Bárhogy is nézzük, nekünk szükségünk van a babákra és lássuk be, senkit nem bántunk meg vele."
Kategóriák: Kultúra a Tengerentúl | Eddig 27 komment érkezett »
Volt egyszer egy titok, avagy Mimi és JFK
Tinkmara bejegyzése | 12-02-20 | 26 komment érkezett
Nagy meglepetést szerzett Amerikának az idei Presidents' Day-re a 69 éves Mimi Alford. Február 8-án került a könyvesboltok polcaira Mimi, Once Upon a Secret, My Affair with President John F. Kennedy and Its Aftermath (Volt egyszer egy titok, szerelmi viszonyom John F Kennedy-vel és annak következményei) című könyve.
"Hogy mi? Egy újabb Kennedy szerető? És mi ebben az új vagy a titok?" - kérdezik sokan, ám a történet részletei felbolygatták a kedélyeket, vegyes érzelmeket váltottak ki a könyv olvasóiból és a TV nézőkből egyaránt. A ma is roppant vonzó és értelmes Mimi asszony kíméletlenül őszinte interjút adott a múlt héten az NBC riporterének, Meredith Vieira-nak.
Amikor a könyv megjelenésének híre ment az országban, az emberek véleményét megosztotta az újabb Kennedy könyv. Az elnökről rengeteg az írott anyag, évente új életrajz kerül a polcokra és ma már senkinek sem újdonság, hogy az amerikaiak által a mai napig mélységesen tisztelt JFK rengeteg titkot rejtegetett, sötét démonokkal küzdött. Sokak szerint éppen ezért teljesen felesleges az újabb könyv, hisz aki veszi a fáradságot, hogy nyitott szemmel éljen a világban, az már rég tudja, hogy Kennedy elnök annak ellenére, hogy nagyszerű politikus volt, az ország vezetőjeként valóban az állampolgárok érdekekeit tartotta mindennél fontosabbnak, magánemberként, családfőként többszörösen megbukott. Súlyos szex-függőségben szenvedett, e téren semmilyen morális féket és határt nem ismert, ez azonban nem változtat a politikai tényeken. Mások szerint egyszerűen csak kihasználta a lehetőségét, visszaélt a hatalmával, fizikai vonzerejével és ebben nem különbözött a többi hozzá hasonló befolyással rendelkező politikustól, államférfitól, közéleti szereplőtől. Sokukról mindannyian tényként tudjuk, hogy Kennedy-hez hasonló életet élnek, de már nem érdekel minket, esetleg már "természetesnek" is vesszük. Rengetegen vonnak párhuzamot a Mimi-JFK és a Monica-Clinton kapcsolat között is, bár több az eltérő vonás a két viszony között, mint a közös.
Kennedy elnök hosszú évtizedek óta halott, s korai halála óta szinte minden évben akadt valaki új, aki állította, viszonya volt az elnökkel. Sokan éppen ezért döbbentek meg Mimi vallomásán. Miért most? Miért törte meg Mimi az 50 éves hallgatását? Az a történet, legyen akármilyen igazi is, amelyről ilyen sokáig nem beszélünk, elveszti a hitelességét, hatását, intenzitását. Az események szereplői rég meghaltak, már nem magyarázkodhatnak, nem mondhatják el a történteket a másik szemszögből, elmarad a megszégyenítés is, nemcsak a szembesítés. Természetesen olyanok is vannak, akik azt gondolják, Mimi Alford nem a teljes igazat írta meg a könyvében. A ma napig is egy 19 éves lány szemszögéből látja az eseményeket.
Mindenesetre Mimi története különbözik a többi, nem kevés számú Kennedy-szerető esetétől. S nemcsak a történet, de Mimi önmaga is más, mint a többiek. Aki csak látta a vele készült riportot, egyet ért ezzel.
Az 50 évvel ezelőtti Mimi hozzáállása, viselkedése szintén megosztja a közvéleményt. Sokak szerint lehetetlen, hogy a 60-as években, egy jó családból származó lány ennyire naiv és tudatlan legyen. De ugyanakkor az is lehetetlen, hogy ennyire erkölcstelen legyen egy fiatal lány, egy olyan korban, amikor a nők még adtak a látszatra. Mások szerint pont úgy viselkedett, mint bármelyik 19 éves lány, akit megbabonáz a hatalom, a tény, hogy egy befolyásos férfi az ágyába viszi.
Bármi is legyen az igazság, Mimi története még egy meglepő és felkavaró réteget ad, a már amúgy is kettős Kennedy portréhoz.
"Nem hiszem, hogy rossz volt, amit 19 évesen tettem, legalábbis, akkor nem éreztem annak. - mondja az interjú legelején a könnyeivel küzdő Mimi. - Nem akartam semmit. Nem az állásért tettem. Csak egy fiatal lány voltam, akit elvarázsolt az Elnök karizmatikus személyisége, jóképűsége. Mágikus hatással volt rám és jó volt kivételezettnek, különlegesnek érezni magam. Hogy tudtam-e a többi nőről? Nem, nem tudtam. Abban a tudatban éltem, hogy én vagyok az egyetlen. "
A 19 éves gyakornok lány és a 45 éves Elnök viszonya 1962 nyarán kezdődött, Mimi negyedik (!) munkanapján. A pár egy évvel előtte már találkozott, amikor a lány interjút készített a Szociális Miniszterrel. Rá egy évre ajánlatot kapott a Fehér Háztól egy olyan gyakornoki posztra, melyre sosem pályázott. Természetesen azonban az ajánlat túl jó volt ahhoz, hogy ne fogadja el. Néhány röpke találkozás után az Elnökkel, a negyedik munkanap ebédszünetében, David Powers, JFK tanácsadója meghívta a lányt a Fehér Ház úszómedencéjébe. Mimi semmi kivetnivalót nem talált ebben, hisz két másik alkalmazott is a vízben volt. Az Elnök hamarosan csatlakozott a társasághoz, ami nagyon meglepte a lányt. Az úszás után mindenki folytatta a munkáját, azonban még ugyanazon a napon, pár órával később, a lány újabb meghívást kapott. Ekkor az Elnök privát séta keretében megmutatta neki a Fehér Ház felújított szobáit. Nemsokára egy hálószobában kötöttek ki, melyről később Mimi megtudta, hogy Jackie hálószobája. Itt az Elnök egyre bensőségesebben kezdett viselkedni.
"Lehet ezt? - kérdezte tőlem, miközben az ágyhoz vezetett. - Hogy őszinte legyek, nem igazán tudtam, miről beszél, mi fog történni. Persze az történt, hogy elvesztettem a szüzességem. Sokan azt gondolják most, hogy az Elnök megerőszakolt, de ez nem igaz. Én is akartam. Ha nemet mondtam volna, nem történt volna meg. Kennedy tekintélyes és erős volt, de nem erőszakos, sőt. A következő alkalommal, amikor hívott, ugyan ha voltak is bennem kételyek, azok nem voltak olyan erősek, hogy ne menjek vissza."
Annak ellenére, hogy nem volt kiegyensúlyozott a kapcsolat, az erőnléti viszonyokat tekintve, Mimi nem érezte úgy, hogy az Elnök csupán kihasználja. Ugyan ő soha nem szólította keresztnevén és sosem csókolóztak, JFK roppant felszabadultan érezte magát a lány társaságában, aki úgy emlékezik vissza, hogy a férfi szégyenlős, vidám, játékos, gyakran szinte bolondos volt.
"A fürdőkádban például egy egész sereg sárga játékkacsája volt. Ezekkel játszottunk. Megtanította azt is, hogyan készítsek neki rántottát és engedte, hogy a haját ápoljam. Gyönyörű, sűrű haja volt. Úgy éreztem, hogy velem felszabadult, vidám. Talán a fiatalságára, a gondtalan éveire emlékeztettem. Gyakran órákat vártam rá, amit Waiting Game-nek, Várakozó Játéknak hívtuk. Gyakran kocsit küldött értem. Tudom, ez úgy hangzik, mintha csak egy prostituált lettem volna, de én ezt sosem éreztem így. Izgalmas, érdekes és fantasztikus helyzet volt. Nem éreztem bűntudatot, inkább azért érzetem rosszul magam, hogy nem érzek bűntudatot amiatt, hogy egy nős férfival van viszonyom. Visszatekintve, ma már látom, ez nem az a kapcsolat, amelyben egy 19 éves lánynak helye van. Kiegyensúlyozatlan viszony volt, nem volt benne semmi romantika. Semmit nem tanultam belőle arról, milyen is egy valódi szerelmi kapcsolat. Ma már tudom, milyen szomorú is ez."
Annak ellenére, hogy Mimi úgy beszél a viszonyról, mint egy izgalmas kalandról, bevallja, hogy Kennedy-nek volt egy roppant sötét oldala is. Szexuálisan zavart, aberrált volt. Az egyik alkalommal, szinte évődve megjegyezte, hogy Powers nagyon feszült, a lánynak oldania kellene a tanácsadó feszültségét. "Persze tudtam, miről beszél. Nem hiszem azonban, hogy azt hitte, valóban meg merem tenni. Szégyenkezve vallom be, hogy bizony én megtettem, amire kért. Ő pedig végignézte. Később egy alkalommal arra kért, hogy az öccsével is foglalkozzam. Ezt azonban már visszautasítottam. Ma már dühöt és szomorúságot érzek, amikor ezekre az esetekre gondolok vissza."
1963 őszén Mimi visszatért az egyetemre, s bár még találkozgatott az Elnökkel, aki gyakran küldetett érte, kapcsolatuk lassan megváltozott, különösen azután, hogy Mimi egyre jobban beleszeretett egyik egyetemi társába, Tony Fahnestock-ba. Amikor a pár eljegyezte egymást, az Elnök szomorúan jegyezte meg, hogy Mimi most bizonyára elhagyja, de boldogságot és szerencsét kívánt, s még eljegyzési ajándékot is adott a lánynak.
Mimi két héttel JFK halála előtt találkozott vele utoljára, már csak mint barát. Az elnök nászajándékot adott a lánynak és megígérte neki, hogy amikor visszatér Texas-ból, felhívja, ám erre már nem került sor.
"Ott ültem és bámultam a televízióra. Mellettem a férfi, akit szerettem, akihez férjhez akartam menni. A TV-ben pedig a halott JFK, akinek 18 hónapig voltam a szeretője. Olyan fájdalmat éreztem, hogy szinte lélegezni sem tudtam. Ekkor elmondtam Tony-nak az egész történetet. Ő annyira megdöbbent és olyan hevesen reagált, hogy ezzel évtizedekre elhallgattatott. Figyelmeztetett, hogy soha senkinek ne beszéljek erről a kapcsolatról és egymás közt sem fogjuk soha megemlíteni. Túladtam az Elnöktől kapott ajándékokon, az egyetlen fényképet, amit nekem ajándékozott, ezer darabra vágtam."
Mimi elsőszülöttje ugyanabban a betegségben halt meg pár naposan, mint a Kennedy pár babája. Később két egészséges kislánynak adott életet. Tony és Mimi 26 év házasság után váltak el. "Valami megfagyott bennem azon a napon, amikor megosztottam a titkom. A házasságunk megsínylette. Sosem bántam meg, hogy JFK szeretője lettem, azt viszont igen, hogy eltitkoltam, hogy érzelmileg lebénultam. Szívem legmélyéből sajnálom, hogy a szüleimnek sosem mondtam el."
2003-ig valóban senki nem tudott a kapcsolatról hivatalosan. Ekkor az egyik Kennedy életrajz, Robert Dallek tollából, megemlítette a fiatal gyakornoklányt, mint az Elnök egyik szeretőjét. Az író szembesítette az asszonyt a ténnyel, aki vállalta, de akkor még nem beszélt a nyilvánosság előtt a kapcsolatról. Nem sokkal ezután azonban találkozott jelenlegi férjével, Dick Alforddal, aki bátorította a könyv megírására. Kérte, hogy zárja le életének ezt az időszakát.
"Az emberek bírálnak, megvetnek és ez ellen nem tehetek semmit. A könyvet meg kellett írnom. A Kennedy név a történetem része. Tudom, nehéz olvasni a soraimat. Tudom, hogy az emberekben él egyfajta Kennedy-kép. Nem akarom ezt a képet lerombolni. Ez a könyv nem Kennedy-t, hanem engem ábrázol sötéten."
"2003-ban, nem sokkal a Robert Dallek könyv után, voltam képes először meggyászolni az Elnököt. Elmentem a New York-i Televízió és Rádió Múzeumba és megnéztem a Kennedy-gyilkosság képeit. Ott ültem egyedül és végre elköszöntem tőle. Néhány nappal később vele álmodtam. Először és utoljára. Egy folyosón álltunk. Én ilyen idősen, ő ugyanolyan volt, mint amikor megismertem. Ott álltam, csípőre tett kézzel és azt mondtam neki: Már nem kell tovább titkolnia, Elnök Úr!" - fejezi be az interjút Mimi Alford.
Kérlek Titeket, írjátok meg a véleményeteket az esetről! Ti mit gondoltok? Volt értelme a könyvnek? Miért most, ha egyáltalán? És vajon igaz a történet? Mi a véleményetek Mimiről? És Kennedyről? (Clintonról, bármelyik hasonló esetről) Változtat ez valamit a róla/róluk eddig kialakult álláspontotokon, legyen akármilyen is az? Befolyásolja egy politikai közszereplő, államférfi megítéltetését, hogy milyen házasságban él, milyen a szexuális beállítottsága vagy a kettőnek semmi köze egymáshoz? Igaz az, hogy a közszereplést és a magánéletet nem szabadna összemosni, a lényeg, hogy vezetőként állja meg az illető helyét? Vagy a példaadás, a makulátlan, erkölcsös magánélet része a közéleti szereplésnek, vagyis a hasonló pozícióban tevékenykedőktől elvárjuk, a szomszéd, a barát, a kolléga esetében más a megítéltetés? Kíváncsian várom a gondolataitokat.
Hétfőn, február 19-én Amerika a Persidents' Day-t, az Elnökök Napját ünnepli. Erről a jeles napról pontosan egy évvel ezelőtt írtam, erre a linkre kattintva olvashatjátok az ünnepnap eredetét.
A bejegyzést az NBC riportja alapján írtam.
Kategóriák: Társadalom a Tengerentúl , Amerika történelme | Eddig 26 komment érkezett »
A Világvége hangjai (?)
Tinkmara bejegyzése | 12-02-10 | 69 komment érkezett
Az éterből jelentkező, furcsa, megmagyarázhatatlan hangok már egy ideje velünk vannak, de a múlt év vége felé egyre többször lehetett hallani a médiában erről a különleges jelenségről. Az elmúlt hetekben pedig kifejezetten felforrósodott a téma, különösen a Világvége 'hívei', a konspirációs elméletek rajongói és a kétkedők körében egyaránt. Sokan úgy vélik, nem más ez, mint világméretű csalás, beugratás. A téma akkor kezdett érdekessé válni számomra, amikor már nem csupán a konspirációs elméletek, UFO-kutatók oldalai, de a Discovery honlapja, a CNN és a helyi TV csatornák is beszélni kezdtek a jelenségről és videókkal, hangfelvételekkel támasztották alá, nem csupán beugratás áldozatai lettek több ezren, a világ számos pontján.
Miről is van szó pontosan? Az emberek a világ különböző pontjain, egymástól teljesen eltérő körülmények között, rejtélyes hangokat hallanak. Gyakran csupán egy-egy személy jelzi a különleges eseményt, ám a legtöbb esetben a környéken lakók százai, ezrei hallják a hangokat, sok esetben az egész város tapasztalja a jelenséget. A hangok semmihez sem hasonlíthatóak, gyakran ijesztő, búgásra, zúgásra hasonlítanak, míg mások gyakran a levegő rezonálását, esetenként kisebb földrengéshez hasonló földmozgásokat is észlelnek. A beszámolók szerint a hang az 'égből' jön, 'mindenhonnan' , vagyis keletkezésnek helyét, forrását nem lehet behatárolni. Az emberek egy része úgy érzékeli, hogy pontosan a feje fölött hallható, míg mások ugyanezt úgy élik meg, mintha pontosan a lábuk alól, a föld mélyéről jönne a hang. A leírások legtöbbször az 'ijesztő', 'hátborzongató', illetve az 'ipari' és 'mechanikus' szavakat tartalmazzák. A legtöbb esetben a zaj erőssége növekszik, eléri a csúcspontot, majd elhal vagy esetenként hangszínt vált. Ilyenkor fémes, fúvós zenekarra emlékeztető hangokat lehet hallani. Ezt sokan éteri hangként jellemzik, mintha harsonák szólnának a levegőben.
A jelenséget legtöbbször éjjel, hajnalban vagy naplementekor, de gyakran fényes nappal is észlelték, a világ szinte minden pontján. Az első hírek Szibériából és az Egyesült Államokból származnak. Ma már tudunk csehországi, skandináviai, kanadai, ausztráliai, de budapesti esetekről is. A statikus, búgó, hümmögő hang bizonyos helyeken állandósult. Ezen városok lakói állandó háttérzajként élik meg a jelenséget, míg a legtöbb helyen a hang csupán egyszer hallható vagy vissza-visszatérő jelenség. Sok esetben az állatok, különösen a kutyák reagálnak erősen a hangokra.
Miután megtekintettük a videókat, már 'csak' két dolgunk van, eldönteni, hogy hamisítványokról, világméretű csalásról van-e szó vagy autentikusak felvételeket hallhatunk. A másik pedig, ha a hangok valódiak, mi okozhatja őket.
Valódi vagy csalás? Természetesen a mai technika birtokában már szinte semmiben sem vagyunk biztosak, mégis meg kell próbálnunk logikusan gondolkodni. Természetesen a 2012-t övező világvége hangulat a szkeptikusokban azonnal megszólaltatja a vészharangokat, mondván csak félelemkeltésről van szó, míg a világvégében hívők ezeket a hangokat egyértelműen előjeleknek vélik. A keresztények a Bibliából pontosan tudják idézni az idevonatkozó sorokat. Az isteni seregek érkezését mindenki által hallható fények és hangok kísérik, köztük az angyalok harsonái, kürtjei, a négy égtáj felől zúgnak. Az UFO hívők szerint az idegenek bocsátják ki a hangokat, talán már a teljes földi inváziót szervezik. És akkor még a HAARP-ot nem is említettem. (Erről kicsit később.)
Ezek csupán természetesen feltételezések, a tényeknél maradva azonban be kell látnunk, elég kicsi a világméretű csalás esélye. Először is, az összes videó amatőr felvétel, a világ számos pontjáról, különböző fiókokból feltöltve. Amennyiben egy ember vagy csoport hozná létre ezeket a videókat, akkor szinte egész nap csak ezeket a hamisított videókat kellene gyártaniuk, hisz csak a You Tube-on több száz található. S mi értelme lenne egyáltalán? Masszív tömeghisztéria? Az első videót követte a többi? Természetesen mindig lesznek hamisítványok, koppintott, manipulált videók, de valamennyi az lenne?
Amennyiben feltétlen a tudományos magyarázatok hívei vagyunk, íme néhány lehetőség. Néhány héttel ezelőtt Malajziai Kota Samarahan nevű városban hallották a búgó hangokat, két napon keresztül, éjjel-nappal. Az ijedt lakosok felborzolt idegeit a Tudomány- és Technikai Miniszter nyugtatta meg, miszerint csak a helyi olajfinomító tisztította a berendezéseket. A lakosok nagy része megnyugodott, míg mások nem vették be a magyarázatot, hisz ilyen esetekben előre szokták értesíteni a lakosságot.
A kanadai Windsor lakói 2011 nyara óta szenvednek az alacsony frekvenciájú zaj miatt, mely olyannyira megzavarja a város életét (éjjel gyakran aludni sem lehet tőle), hogy Kanada Miniszterelnöke nyomozást indított a rejtély megfejtésére. Annyit sikerült elérnie, hogy nagyjából beazonosították a hang eredetét, mely egy közeli szigetről érkezik. A sziget a kanadai határon túl, Michiganban található, ám a zaj forrását a tudósok sem találják.
Az angliai Durham megye Woodland nevű kisvárosa 2011 tavasza óta szenved az úgynevezett 'The Hum'-tól, vagyis a morajlástól. A meghatározhatatlan zaj általában éjfél körül kezdődik és hajnali 4-ig tart, ébren tartva a 300 fős kisváros sok-sok lakóját. A városnak még a közelében nincs se gyár, se bánya, se semmilyen erőmű. A tudósok teljesen értetlenül állnak az események előtt. A lakók eleinte azt hitték, az elektromos berendezések okozzák a zajt. Kollektívan ki is kapcsoltak minden berendezést, a zaj akkor is hallatszott. "Elzárt kisváros vagyunk. Itt nincs forgalom. - mondja az egyik helyi lakos. - A zaj mégis olyan erős, hogy gyakran be kell fogni a fülünk, s mikor végre véget ér, szinte egész nap ott visszhangzik a fülünkben. Gyakran a levegő is vibrál, reszketnek a bútorok." Magyarázat a mai napig sincs, még csak ötlet sem.
Ugyanígy nem találnak magyarázatot a tudósok a Connecticuti kis város, East Haddarn rejtélyére sem. A városban az idők kezdete óta hallani különös hangokat, morajlásokat, kisebb robbanásokhoz hasonló hanghatásokat. Az őslakosok úgy hitték, ezek a hangok az Istenek haragját hivatottak jelezni. A modern ember tudományos választ vár, de bizony sok esetben nem kap még félhivatalosat sem. Így van ez East Haddarn esetében is. A tudósok úgy hiszik, a zajokat gyakori mikróföldrengések okozzák, ám hogy ez máshol miért nem hallható, csupán ebben a városban, erre nincs logikus magyarázat.
Sokakat az a felvétel győzött meg a jelenség valódi voltáról, melyet milliók láttak, hallottak élőben egy baseball mérkőzés közben. A játékosok, a nézők, a közvetítő sportriporter szintén megdöbbenve jellemezte az ismeretlen hangot.
Tudósok egy csoportja úgy gondolja, ezek természetes háttérzajok, melyeket néha meghallunk, néha nem. Elvégre a földnek nincs olyan pontja, ahol teljes lenne a csend. Még a sivatagban is hatalmas a zaj, holott azt hinnénk, a néma homok vesz minket körül. Ám a hatalmas mennyiségű homok mozgása hanghullámokat idéz elő, s ezek néha úgy felerősödnek a levegőben, hogy egymás szavát sem lehet hallani. Aztán hirtelen újra csend borul a sivatagra. Ugyanez igaz a föld mélyén zajló tektonikus mozgásokra is. A földrengéseket is legtöbbször mély, búgó hang előzi meg. (A Virginia-i és Colorado-i földrengést is hasonló hangok előzték meg. Erre is egy későbbi bejegyzésben térek vissza.) Nem is beszélve a hatalmas óceánok hangjairól.
Mindenki maga dönti el, mit hisz, mit gondol erről a különös jelenségről. Egyet azonban el kell fogadnunk. Olyan jelenségről van szó, melyet a Föld szinte minden pontján észleltek az utóbbi hetekben, különös gyakorisággal. Egyértelmű, minden egyes esetre alkalmazható magyarázat nincs. A hangok, az emberek által észleltek azonban nagyon is hasonlóak. Ti mit gondoltok? Durva csalássorozat vagy valóban az Apokalipszis előhangjait halljuk? S ha valóban igaz, hogy a Világegyetemben nem vagyunk egyedül, lehet, hogy mégis csak az idegenek gerjesztik a hangokat? Vagy maradjunk annál, hogy az eleven, lélegző Föld hangjait halljuk? Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Kategóriák: Tudomány a Tengerentúl | Eddig 69 komment érkezett »
Super Bowl XLVI
Tinkmara bejegyzése | 12-02-04 | 14 komment érkezett
Jó ideje, rengetegen, - főleg férfi olvasóim - kérdeztétek, miért nem írok már az amerikai Szuper Kupáról, a Super Bowl-ról, elvégre ez egy igazán amerikai jelenség. A legtöbben azt kérdeztétek, hogy a Super Bowl vasárnapja valóban akkora esemény-e a Tengerentúl, vagy ez csupán mítosz. A legtöbbször röviden válaszoltam a kérdésre. Igen. A Szuper Kupa körül valóban hatalmas a felhajtás. Ezzel elintézettnek vettem a kérdést, mert őszintén szólva, nem értek igazán az amerikai futball szabályaihoz és eddig valóban nem érintett meg ennek az eseménynek a hangulata. De ez az év más, mint az előzőek, több szempontból is, így azt gondoltam, itt az ideje, hogy meséljek nektek a Szuper Kupa Vasárnapról, a Super Bowl Sunday-ről. Továbbra is tartom magam, hogy csak semmi játékleírás, játéktörténelem, elvégre erről magyarul is terjedelmes anyagot lehet találni az Interneten, nem beszélve arról, hogy hozzáértő szakemberek, sportújságírók tollából. Inkább arról mesélnék Nektek, milyen is valójában a Super Bowl-hangulat és néhány érdekességet is meg szeretnék osztani Veletek.
Az amerikaiak kétség kívül szeretnek ünnepelni. Hatalmas előkészület előz meg minden egyes ünnepnapot, legyen az nemzeti-történelmi ünnep, Karácsony, Újév vagy Valentin-nap. Ezen jeles eseményeken kívül is mindig megtalálják a módját a mulatságnak, vidámságnak. Ez alól a Szuper Kupa sem kivétel. Természetesen a Super Bowl nem hivatalos nemzeti ünnep, ám tulajdonképpen az is lehetne, legalábbis ami az előkészületeket, a nemzeti szintű felhajtást illeti.
Ebben az évben a profi amerikai futball-liga, az NFL, 46. alkalommal rendezi meg a Super Bowl-t. A döntőbe a New England Patriots és a New York Giants jutott. Ez a két csapat 2008-ban már megmérkőzött egymással. Akkor a Giants került ki győztesen. A nagy esemény az Indianapolis-i Lucas Oil Stadium-ban zajlik majd és a kezdőrúgásra, az úgynevezett kickoff-ra este 6 óra 30 perckor kerül sor. A belépőjegyek már hónapokkal ezelőtt elkeltek, s az utolsó pillanatokban már 4 ezer dolláros belépőjegyről is szólt a fáma. Nem is említve az akár 900 dolláros parkolóhelyeket. A mérkőzés előtt a Himnuszt ebben az évben Kelly Clarkson, az American Idol (Megasztár) első győztese énekli majd.
A Super Bowl-t minden évben milliók nézik a TV-k előtt, (múlt évben 111 millió néző) mely természetesen jó alkalom a hirdetésekre, reklámokra. Az a cég, amely a Szuper Kupa ideje alatt hirdet, biztosra megy, hiszen soha ilyen koncentrált nézettséget nem kap máskor. Ebből szinte egyenesen következik, hogy a Super Bowl ideje alatt hirdetni bizony nem kis pénzbe kerül. S hogy mennyibe is pontosan? Egy 30 másodperces reklám 3.5 millió dollárba kerül, vagyis 116,667 dollár egy másodperc. Döbbenetes számok, a cégeknek, vállalatoknak azonban bőségesen megéri a befektetést. A felmérések szerint, a számok tükrében a Super Bowl ideje alatt vetített reklámokra a nézők 58%-kal maradandóbban emlékeznek. Az alkalomra stílusosan nagyszabású, különleges, új reklámok készülnek, lehetőleg híres, közkedvelt sztárok közreműködésével. Csupán néhány név az idei legnagyobbak közül. A Honda Jerry Seinfeld-del és Jay Leno-val hirdeti az Acura-t és a reklámban a Seinfeld-ből világhíressé vált Soup Nazi (Leves Náci) is feltűnik. Láthatjuk majd Matthew Broderick-et is, aki Ferris Bueller-ként hirdet majd a Honda színeiben. S ha minden igaz, a Super Bowl ideje alatt kezdik hivatalosan reklámozni az America Got Talent (Amerika Talentumai) legújabb sorozatát, melyben Howard Stern is zsűriszerepet vállalt. A reklámokat ITT tekinthetitek meg.
A mérkőzés félidejében a nézőket nem kisebb világsztár, mint Madonna szórakoztatja majd. A Half Time Show, a Félidő Show programja majdnem akkora figyelmet kap, mint maga a játék.
S mi jár a győztesnek? A szerencsés csapat a hírnéven és dicsőségen, no és persze némi pénzjutalmon (fejenként 88 ezer dollár) kívül, magával viheti az úgynevezett Lombardi trófeát, mely nevét a híres edzőről, Vince Lombardi-ról kapta. A fél méteres, 3 kilogrammos kupát a Tiffany készítette, több mint négy hónapon át. Az alkotás értéke legalább 25 ezer dollár.
A mérkőzés 1 órás időtartama alatt a lelátókon és a TV képernyői előtt rengeteg étel és ital fogy. 50 millió amerikai család rendel ilyenkor ételszállító cégektől, leggyakrabban pizzériákból. 1.25 milliárd (!) csirkeszárny fogy, legalábbis a National Chicken Council, vagyis a Nemzeti Csirke Tanács felmérése szerint. (Ja, igen, Amerikában ilyen is van.) A népszerűbb étkek közé tartoznak a dip-ek és a chips-ek is. Több gyorsétterem az alkalomra külön Super Bowl menüvel is előállt. A képen a Taco Bell (mondjuk a mexikói ételek McDonalds-ja) 12-es csomagolású taco menűje látható.
A bevezetőben azt említettem, hogy ez az év más, mint az eddigiek. S hogy miben? Ez az első év, hogy "emberek között" vagyis munkahelyen töltöttem a Super Bowl előtti napokat, s állíthatom, nagy élményben volt részem. Már hetekkel ezelőtt beszédtéma volt a nagy játszma, az utolsó héten azonban tetőfokára hágott az izgalom. Sorra jelentek meg a cég különböző osztályain a kék, illetve piros feliratok, a női dolgozók pedig nekiláttak a sütés-főzésnek. Elkészültek a Giants-eket és Patriots-okat éljenző és biztató torták és sütik. Kék-fehér, piros-fehér falatokkal kínálgatták egymást a lelkes rajongók. Pénteken pedig, akikor Dressdown Friday (Leöltözős Péntek, melyről ITT olvashattok) van a munkahelyemen, rengetegen öltöztek be kedvenc csapatuk, kedvenc játékosuk mezébe. Nők és férfiak egyaránt.
Az üzletek mindenhol rogyásig tele vannak. Mindenki bevásárol, mintha több napos behavazásra készülne. A pékségekben szintén rengeteg, a játékkal kapcsolatos finomságot lehet kapni. Az üdítős, snack-es polcok kiürülnek, vasárnap délután pedig az utcák is elcsendesednek, 100 millió amerikai ül a TV előtt, a legtöbben baráti társaságban, elvégre a Super Bowl társasági, közösségi ünnep.
.JPG)
S mitől más még ez az év, mint a többi? Ebben az évben magyar vonatkozása is van az eseménynek. Meskó Zoltán, erdélyi származású magyar játékos játszik a New England Patriots színeiben. Zoltán története igazi amerikai álomsztori. Évente több millióan próbálkoznak meg Amerikába jutni a Green Card Lottery, a Zöld Kártya Sorsolás keretein belül. Zoltán szülei a ritka szerencsések közé tartoztak. A család 1997-ben költözött New York-ba. Zoltán fiúkat előtte már két nyelvű iskolába járatták, tudván, a boldogulás számára Németországban, esetleg Magyarországon lesz. A lottót persze azért nem hagyták ki, s a szerencse rájuk tekintett. New Yorkban Zoltán mérnök szülei eleinte takarítással, zárszereléssel keresték a kenyerüket, amikor Cleavland-ben élő erdélyi magyarok meghívták a családot, a szülőknek munkát szereztek és Zoltán a Michigan Egyetem hallgatója lett.
Öt nyelven beszél, két diplomája van, az amerikai futball jelenleg az élete, de álmai között szerepel Hollywood meghódítása is, rendezőként. A jóképű Zoltánt persze rajongva szeretik a csapat követői, no és persze a lányok. A fiatalember nemcsak hódításokra használja a sikereket, de próbálja, szüleihez hasonlóan, nagylelkű cselekedetekkel meghálálni a családot ért szerencsét. A csapat, Zoltán szervezésével minden héten meglátogatja az egyik helyi gyermekkórházat, ahol beteg kicsiket vidítanak fel, próbálnak lelket önteni az elcsigázott kis páciensekbe. A ma már hívő Zoltán gyermekkorában nem szeretett templomba járni, mára azonban már belátja, hogy szülei és a saját élete fordulása nem önnön erőből alakult így, hanem egy felsőbb hatalom segítségével. Zoltán azt vallja: "inkább állva meghalni, mintsem térden csúszva élni."
Mindezek után persze nem kétséges, ebben az évben kinek kellene drukkolnunk. New York-i ként azt mondom: GO GIANTS! Magyarként azt kiáltom: GO PATRIOTS!
Update: 10pm EST Mindenfelé tűzijátékok fénye, petárdák durrannak. A New York GIANTS megneyrte az ez évi Super Bowl-t.
Kategóriák: Kultúra a Tengerentúl , Társadalom a Tengerentúl , Amerikai-magyar kapcsolatok | Eddig 14 komment érkezett »
Puskázott, börtönbe vele
Tinkmara bejegyzése | 12-01-15 | 39 komment érkezett
Mit gondoltok, létezik olyan iskolás, aki sosem csal, se kicsiben, se nagyban? Ti puskáztatok az iskolában? Kisiskolásként a dolgozatnál, nagy iskolásként mondjuk a zárthelyin? És mit gondoltok a csalás mértékéről? Egy lemásolt házi feladat, egy röpke pillantás a padtárs szódolgozatára, az érettségire telerajzolt tenyér, az apró, elrejtett puskák tömkelege, valamennyi egy kategória alá esik, vagy csalás és csalás között is van különbség? Meddig lehet elmenni a csalás gyakorlásában? Az a gyerek, aki az iskolában itt-ott csalfaságra vetemedik valóban nem lesz becsületes felnőtt? Vagy az iskolai puskázás a felnőtté válás, a dzsungeltörvény része, aki mer az nyer alapon?
És a rajtakapott büntetése? Osztályfőnöki, újra írt dolgozat, megszégyenítés, négyszemközti fejmosás, szülők zarándoklata az iskolába, kollektív osztályfenyítés? Volt valamelyikben részetek? Vajon melyik működik jobban, ha egyáltalán?
S hogy miért ez a rengeteg kérdés? Az utóbbi hetek egyik legvitatottabb és legfelkapottabb témája New York Államban az az iskolai csalás botrány, mely egy Long Island-i középiskolában pattant ki. A történtek megosztják az iskolásokat, a szülőket és a törvényhozó testületeket egyaránt. A következmények pedig olyan komolyak, hogy New York Állam kongresszusa máris törvényjavaslatról beszél.
De mi is történt? A rendőrség tudomására jutott, hogy durva csalás sorozat történt Long Island-en, az úgynevezett SAT, illetve ACT teszteken, melyeket a középiskola végén, felvételi vizsgaként töltenek ki az amerikai diákok. Öt fiatalember pénzért töltötte ki a szabvány teszteket. Ezidáig 15 tanuló ismerte el, hogy fizetett a szolgáltatásukért. 
Valamennyi fiatalt letartóztatták és bíróság elé idézték. A tesztek kitöltői elmúltak 18 évesek, első éves egyetemisták, így amennyiben elvesztik a pert, akár 4 év börtönbüntetést is kaphatnak, csalás és hamisítás vádjával. A gimnazisták neve, arca nem jelent meg a médiában, mert ők még valamennyien fiatalkorúak, de így is büntetett előéletűek lettek mindannyian.
A 20 fiatal ügyvédje és természetesen a szülők is, túlzásnak tartják a rendőrség, a bíróság beleavatkozását egy iskolai ügybe. Valamennyien azt szeretnék, legalábbis szerették volna, ha az eset az iskola falai között marad, illetve ott kerül büntetésre, ám nem így esett. A vád természetesen más véleményen van. "Tudjuk, hogy ez az eset nem lokalizálható New York Államra, hisz az egész országban előfordulnak kisebb-nagyobb csalások, de ilyen szervezett esetre még nem volt példa, így különösen komolyan kell vennünk és megfelelő, kemény büntetést kell hoznunk, elrettentés és példa statuálása végett." - nyilatkozta a bíróság képviselője.
A 19 éves Sam Eshaghoff lett a botrány arca. Őt látni mindenfelé a médiában. Bátran felvállalja tettét, mondhatni büszke a vállalkozására, úgy érzi, missziós feladatot teljesít. Azt vallja, hogy azoknak a gyerekeknek, akik helyett megírja a felvételi dolgozatot, nemhogy ártana, de az életüket menti meg. Vannak olyan fiatalok, akik hiába teljesítenek elfogadhatóan normál, iskolai helyzetben, felvételi, stresszhelyzetben egyáltalán nem felelnek meg. Aztán persze ott vannak azok, akiknek a felvételi vizsga idején valóban nincs a fejükben a megfelelő tudás. Számukra az általa benyújtott sikeres teszt szintén életmentő, hisz második lehetőséget, újrakezdést, szinte új életet kínál. "Olyan vagyok, mint bármelyik más üzletember. A tökéletes munkának megvan az ára." - mondja Sam.
Sam-mel persze sem a rendőrség, sem az iskolák vezetői, de a szülők egy része sem ért egyet. Különösen azok a szülők háborodtak fel, akik gyermeke a "megszokott" módon, önerőből ugrott neki a vizsgának. Attól tartanak, jóval több gyerek csal, mint amennyiről most kiderült. Ez elveszi a többi, becsületes fiataltól a lehetőséget az egyenlő esélyeket.
Miközben a fiatalok ítélethozatala folyamatban volt, összeült New York Állam Kongresszusa is, hogy megvitassa a középiskolai vizsgák során csaláson ért fiatalok büntetőtörvénykönyvét. Hatalmas a vita, rengeteg a buktató. 
Már önmagában az is megosztja a képviselők véleményét, hogy ez a fajta csalás valóban kimeríti-e a bűncselekmény fogalmát, vagyis a fiatalok valóban megérdemlik-e, hogy innentől kezdve büntetett előítéletűek legyenek. Amennyiben őket bíróság elé kell állítani, azonnal tágul a kör, mert velük együtt a szülők is bűntársakká válnak, mivel a pénzt ők biztosítják a csaláshoz. Bizony egy ilyen kaliberű csalás több ezer dollárba kerül. Nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy Long Island északi részéről, az úgynevezett Aranypartról van szó, ahol általában gazdag, befolyásos családok élnek. A gyerekek szinte valamennyien ügyvédek, orvosok csemetéi. Igaz, Eshaghoff néhány szegényebb fiatalnak ingyen is segítséget nyújtott, mely karitatív munkára szintén nagyon büszke. A szülők bűntársakká válása nem csekély gondot okoz a bíróságnak. A Kongresszus azonban hajlik az érettségi-felvételi vizsgán való csalás bűntettre emelésére. A döntés azonban nem könnyű. No és persze itt van még a biztonsági intézkedések, a vizsga szigor, az ellenőrzés kérdése is, mert vajon hogy eshetett meg, hogy a vizsgabiztosok nem vették észre a hamisított diákigazolványokat? Megannyi még a megválaszolatlan kérdés.
Ameddig a kongresszus nem hoz döntést, a Long Island-i csapat még megúszta. A szolgáltatásért fizető diákok talán pótvizsga díj ellenében újra kitölthették a teszteket, most már valóban saját kútfőből. A szolgáltatók pedig valószínűleg elfogadják a bíróság alkuját, miszerint a csalás és hamisítás, valamint okirat hamisítás vádjáért járó pénzbüntetés mellett, középiskolában gyengén teljesítő gyerekeket kell ingyen felkészíteniük a következő felvételi időszakra.
Nektek mi a véleményetek az esetről? Fizetnétek-e ilyen szolgáltatásért, ha tudnátok, gyermeketek jövője, sikeres boldogulása a tét? Vagy ez a megoldás szóba sem jöhet? S mit gondoltok, mi a helyzet hazánkban? Milyen büntetés jár az érettségin-felvételin való csalásért? S vajon ilyen eset is előfordul, előfordulhat?
Kategóriák: Kultúra a Tengerentúl | Eddig 39 komment érkezett »
Mit esznek az amerikaiak? 10. - Marshmallow
Tinkmara bejegyzése | 12-01-05 | 32 komment érkezett
"Tényleg annyira népszerű a pillecukor Amerikában? És tényleg nyárson sütik, mint a szalonnát?" - kérdezte Ágnes. A válasz lehetne egyszerűen igen és igen, de a marsmallow-nak ennél nagyobb figyelem jár, hisz valóban csuda egy csemege.
A marshmallow tipikus amerikai eleség, legyen az hétköznap vagy ünnepnap, ez a tömény édesség valamilyen formában gyakran előfordul az 'étlapon'. Természetesen csakis az édesszájúak kedvence. Az egészséges táplálkozás hívei még a közelébe sem mennek, nem véletlenül, hisz a boltokban kapható marshmallow nem más, mint felhabosított cukor, kukoricaszirup, zselatin, színezőanyagok és aromák keveréke. Persze, mint minden hozzá hasonlóan rossz táplálék, ez is olyan finom! Én azt az elvet vallom, hogy mindent lehet, csak mértékkel, vagyis ha módotokban van, ki ne hagyjátok ezt a tipikus amerikai csemegét.
Rossz híre ellenére a marshmallow eredetileg gyógyszerként szolgált. A marshmallow fehérmályvából készült és torokgyulladások, szájban található fertőzések, illetve vesekövek elhajtására használták.
Tipikusan amerikai, írtam a bejegyzés elején, s máris ellentmondok állításomnak azzal a ténnyel, hogy az első pillecukrot az ókori Egyiptomban állították elő, majd francia cukorkagyártók finomították az ősi receptet a 19. században. Ők adtak először kukoricaszirupot a recepthez, kiiktatva a fehérmályva gyökerét, evvel gyorsítva fel, az amúgy nagyon is időigényes procedúrát.
1948-ban lépett Amerika a marshmallow történelmébe, amikor egy Alex Doumak nevű Illinois-i cukorka gyáros létrehozott egy olyan gépesített rendszert, mely nemcsak lerövidítette a gyártási időt, de a drága, különleges édességből tömeg gyártású, filléres termék lett. A módszert levédette, így a marshmallow gyártás központja Amerikába került. A pillecukor népszerű Angliában és Ázsiában is.
Amerikában a marshmallow-t nem csupán a nálunk is kapható pillecukor formában fogyasztják, sőt mondhatni, úgy a legkevésbé. Íme néhány a legismertebb és legkedveltebb receptek közül.
A marsmallow sütés a nyár esték egyik kedvenc időtöltése, különösen táborokban, kirándulások idején, de egyben a kerti partik elmaradhatatlan eseménye is. A marshmallow-t szalonna módjára nyársra húzzák és nyílt lángon megpirítják. A pillecukor külső része karamellizálódik, kellemesen keserédes kérget kap. Van, aki csupán ezt a kérget rágja le és a pillecukrot újra a tűzbe teszi, mások az egészet elfogyasztják.
A sült pillecukor a sztárja egy valóban autentikus amerikai édességnek, a S'mores-nak is. A S'mores neve szóösszerántással (az angol nyelvben gyakori szóösszerántásról ITT olvashattok többet) keletkezett, a some és a more, vagyis a még és többet szavak hazásságából.
A S'mores szintén a tábori életből került a hétköznapokba. Az első receptet egy 1927-es kiadású lányoknak szóló Cserkészkönyvben találták. Azóta is a cserkészek életének - no és persze bárki másnak, aki kedveli ezeket a tábortüzes nyárestéket-, szerves része a S'mores készítés. A S'mores két zabkekszből, egy kocka csokiból és egy darab pirított pillecukorból alkotott szendvics. A S'mores rajongók számára nincs akadály télen sem, hisz többféle 'tűzmentes' S'mores édességet is lehet kapni. A Hersey's S'mores csokiszeletet gyárt, de S'mores ízű fagylaltot is lehet kapni.
A pirított pillecukor finom ízére épít a leggyakrabban Hálaadáskor fogyasztott, roppant ízletes sweet potato cassarole with marshmallow vagyis az édesburgonya cassarole, melynek tetejére pillecukrot olvasztanak-pirítanak.
A marshmallow nemcsak a Hálaadás egyik kedvence. Húsvétkor szintén millió számra fogynak a pillecukorból készült húsvéti csibék, az úgynevezett Marshmallow Peeps-ek.
Amint említettem, a pillecukor nem csupán az ünnepnapok, de a hétköznapok szerves része is. Roppant kedveltek a gyerekek, de a felnőttek körében is egyaránt, a pillecukorral megszórt forró kakaóitalok. A legismertebb és legkelendőbb a SwissMiss-féle instant forró csoki, de persze ezt otthon is könnyen elkészíthetjük. Amint látjátok, ebben az esetben a marshmallow a tejszínhabot is könnyedén helyettesíti. Az amerikaik szerint a forró csokoládé kifejezetten finomabb így.
S végezetül, álljon itt a marshamallow-k legdurvábbika, már ami az egészségtelenséget illeti. A marshmallow krém, vagyis a marshmallow fluff. Egy üveg diabetikus kóma, ahogy sokan emlegetik. De milyen finom is! A marshmallow fluff szintén tipikus amerikai találmány, gyártását Massachusetts-ben kezdték. A krém úgy készül, hogy a pillecukor készítése során a masszához tojásfehérjét és további habosító anyagokat adnak, így a termék kenhető, krémes állagú marad. Az első marshmallow fluff-ot tartalmazó recept 1896-ből származik, így még azt sem mondhatjuk, a marshmallow fluff a modern kor gyermeke.
A marshmallow fluff felhasználásával készülő legnépszerűbb
recept egy egyszerű szendvics, mely a fluffermutter névre hallgat. (Újabb szóösszerántás.) A szendvics hivatalosan a Massachusetts Állam Szendvicse elnevezést is magáénak mondhatja. Két szelet kenyér, - a mogyoróvajas-szőlőlekváros szendvics analógiájára - itt az egyik szeletet marshmallow fluff-al, míg a másikat mogyoróvajjal kenik meg, majd egymásra helyezik. A Nutella rajongói persze a mogyoróvajat azonnal Nutellával helyettesítették, így szinte azonnal visszajutottunk a S'mores ízvilágához.
Az egészséges táplálkozás hívei otthon is elkészíthetik a pillecukrot, így jóval kevesebb mesterséges anyag kerül a receptbe.
A marshmallow évszázadok óta az egyik legkedveltebb amerikai édesség és ez bizonyára így is marad. A marshmallow íze, illata az ünnepeket, a barátokkal, családdal együtt töltött időt juttatja eszünkbe. Nem véletlen, hogy a híres Slatkin&Co gyertyagyár egyik legnépszerűbb terméke (a Bath&Body Works üzleteiben vagy online kapható) a marshmallow fireside (pillecukorros tábortűz) nevet viselő gyertya.
Ha Amerikában jártok és kedvelitek az édességet, mindenképp kóstoljátok meg valamelyik vagy inkább valamennyi marshmallow terméket! Nem bánjátok meg, ígérem. ;)
Kategóriák: Mit esznek az amerikaiak? | Eddig 32 komment érkezett »
Ben Breedlove
Tinkmara bejegyzése | 12-01-01 | 30 komment érkezett
A texasi Ben Breedlove nevű fiatalember létezéséről december 25-ig csupán a You Tube körökben mozgó tinédzserek tudtak. Ben You Tube csatornáját (OurAdvice4You) 2010 novemberében indította, melyen tinédzsereknek adott randi, viselkedési, ismerkedési tanácsokat, ötleteket. Interjúkat készített családja tagjaival, megosztotta saját tapasztalatait is.
December 18-án a 18 éves Ben új You Tube csatornát indított, melyre csupán két videót töltött fel, This is my Story (Ez az én történetem) címmel. A fiú a videókon nem beszél, kártyákra írt gondolatait mutatja fel és csak mosolyog. A nyugodt, békés mosoly egy pillanatra sem hagyja el az arcát.
Mit mondanak a kártyák? Ben rövid életének történetét mesélik el és még jóval többet.
"Hello. Ben Breedlove vagyok. Egész életember HCM-ben (Hypertrophic cardio-myopathy) szenvedtem. Ez egy veszélyes és súlyos szívbetegség. Ahogy idősebb lettem, egyre többet tudtam meg erről az életveszélyes állapotról és ez megrémisztett. Nem szerettem ezt az érzést. Soha nem sportolhattam a többiekkel és ez ciki, mert rengeteg dologból kimaradtam. Csak reménykedni mertem abban, hogy egyszer olyan lehetek, mint a többiek. Ez egy olyan állapot, amit megtanultam elfogadni és együtt élni vele.
Először 4 évesen csaptam be a halált. Életveszélyes rohamom volt. A vércukrom leesett, így nem sokra emlékszem, csak arra, hogy tolnak a hordágyon, két nővér és az anyukám. Aztán már csak a hatalmas fényre emlékszem. Kérdeztem az anyukámat, hogy mi ez a nagy fény, de ő azt mondta, nem lát semmilyen fényt, a folyosón félhomály volt. Én azonban nem tudtam levenni a szemem róla és egyfolytában mosolyognom kellett. Képtelen vagyok leírni, milyen nyugalommal, békességgel töltött el. Semmin nem aggódtam, semmitől nem féltem. Semmi nem számított a világon. Soha nem felejtem el ezt az érzést.
Ez után az eset után viszonylag könnyebb évek következtek, egészen 2007-ig, amikor a szívem újra rakoncátlankodni kezdett. 2009-ben az orvosok úgy döntöttek, nincs más megoldás, pacemakert ültettek be. Ez nagyon rosszul érintett, de nem volt más választásom.
2011 nyarán aztán újra becsaptam a halált. Egy viszonylag egyszerű mandulaműtéten kellett átesnem. Az édesanyám és a húgom a váróteremben ültek, amikor jött a kórházi lelkész és azt mondta nekik, imádkozni kell. 'A fiúknak megállt a szíve a műtőasztalon, most próbálják újraéleszteni.' Csodával volt határos, hogy sikerült és én nagyon boldog vagyok, hogy akkor nem haltam meg a műtóasztalon.
Próbáltam nem gondolni semmire, nem aggódni, azonban két héttel ezelőtt, december 6-án újra szembenéztem a halállal és ismét én jöttem ki győztesen. Éppen az iskolában voltam. Éreztem, hogy el fogok ájulni, ezért leültem. Aztán elájultam. Amikor magamhoz tértem, a mentősök álltak felettem a defibrillátorral. Nem tudtam mozdulni vagy beszélni, de hallottam, ahogy beszélnek. Aztán megállt a szívem. 3 percig voltam a klinikai halál állapotban, nem lélegeztem. De az agyam dolgozott. Hallottam, amint azt mondják, 'nem lélegzik, nincs pulzusa'. Arra gondoltam, ennyi, most tényleg meghalok.
Ami ez után következett, a mai napig nem tudom, hogy álom volt-e, vízió vagy a valóság. Egy szobában voltam. Minden fehér volt, nem láttam falakat. Semmilyen hangot nem hallottam, de hamarosan elfogott ugyanaz az érzés, ami 4 évesen. Végtelen nyugalom és boldogság. Aztán realizáltam, hogy nagyon szép öltöny viselek és a legnagyobb meglepetésemre a kedvenc rapper-em, Kid Cudi is ott volt mellettem. Aztán láttam magunkat egy tükörben és csak arra tudtam gondolni, milyen jól nézünk ki. És állandóan mosolyognom kellett. Ahogy néztem a tükörbéli magamat, hirtelen büszkeség töltött el. Büszke voltam az egész életemre, mindenre, amit tettem és ez fantasztikus érzés volt. Aztán eszembe jutott az egyik kedvenc dalom szövege: 'Mikor ér véget a fantázia? És hol kezdődik a Mennyország?' És akkor Kid azt mondta, 'Indulj most!' és ekkor felébredtem. A mentősöket láttam, akik továbbra is az újraélesztésemmel foglalatoskodtak. Nem akartam egyáltalán felébredni, visszajönni. Ti hisztek az angyalokban és Istenben? Én igen."
A videó ezekkel a sorokkal ér véget, Ben Breedlove pedig egy héttel később, karácsony napján infarktusban elhunyt.
A család és a barátok épp a karácsonyi vacsorához készültek, amikor a fiatalember összeesett. A mentők kórházba szállították, de már nem tudták visszahozni. Temetését a texasi Austin-ban tartották, december 27-én. Ekkorra már szinte az egész ország megismerte a bátor Ben történetét, így a temetésén több ezres tömeg jelent meg, főleg fiatalok. A család számára ez hatalmas vigasztaló volt a veszteségben. Édesanyja így nyilatkozott: "Ben rengeteg fiatal szívébe ültette el a remény magvait. Sok-sok fiatallal értette meg, mi az igazán fontos az életben. Tudjátok, mind reménykedünk, de ő látta. Ő megismerte a választ. Neki része volt Isten nyugalmában, ő bepillanthatott a Mennyországba, a mennyei nyugalom számára ismert volt. Rettenetesen szomorúak vagyunk, de tudjuk, hogy Ben egy sokkal jobb helyen van. Ben üzenetet hozott és ezt sikeresen át is adta. Életének ez volt az értelme és bízunk benne, hogy rengeteg embert, fiatalt és idősebbet egyaránt megérint ez az üzenet."
Ally Breedlove, Ben húga ezt meséli: December 6-án, miután jobban lett, azt mondta nekem: 'Isten megmutatta nekem a nyugalmat, hogy mielőtt visszatérek, tudjam, a Mennyország megéri.'
"Életének 18 éve alatt Ben többet ért meg, többet tapasztalt, mint mások 80 év alatt. Üzenete biztos vagyok benne, hogy sok-sok ember életét megváltoztatja." - mondja a család egyik barátja.
Ben története azóta bejárta a legnagyobb amerikai TV társaságok híreit, én pedig remélem, hogy olvasva ezeket a sorokat, Ti is elgondolkodtok. Víziók? Csupán a haldokló agy szüleményei, az agyban zajló kémiai folyamatok okozta érzékcsalódások ezek a látomások vagy ez az igazi valóság? Az egyetlen Valóság?
Kategóriák: Hetedhét embermesék | Eddig 30 komment érkezett »
Az amerikai tűzoltók (meg a Mikulás)
Tinkmara bejegyzése | 11-12-26 | 24 komment érkezett
Keresve sem lehetne jobb időpontot találni, mint a karácsonyi időszak, hogy meséljek az amerikai tűzoltók életéről. Sokan érdeklődtetek, kérdeztetek a témával kapcsolatban. Egyik kedves olvasóm, Zsolt, aki maga is tűzoltó, már régóta kérte, írjak az amerikai tűzoltóságról. Remélem, ő is választ talál ebben a bejegyzésben néhány kérdésre.
A legtöbben arra szerettetek volna választ kapni, mi teszi az amerikai tűzoltóságot legendássá, mint intézményt. Miért a szinte misztikus hangulat, mely az amerikai tűzoltókat övezi?
Bevezetésképp szeretném elmondani, hogy nincsenek közvetlen tapasztalataim. A családunkban van ugyan egy önkéntes tűzoltó, a bejegyzést azonban saját tapasztalataimra, meglátásromra, kutató munkámra építem. Nem szolgálhatok technikai részletekkel, nem ismerem a tűzoltóság felszerelését, se a kiképzés menetét, de azért remélem, élvezetes olvasmány lesz.
Az amerikai tűzoltók, a tűzoltó autó, a tűzoltóság, mint intézmény, de még a tűzcsap is szinte szimbólum értékű. Az amerikaiak felnéznek a tűzoltókra, hősként tisztelik őket. Ezt a képet nem a szeptember 11-i terrortámadás alakította ilyenné, viszont sokat erősített rajta. A tűzoltók mindig is köztiszteletnek, szeretetnek örvendtek, már a kezdetek óta. Amerika hatalmas volta miatt, valamint az építkezési szokásokból adódóan is, sok a tűzeset, s így a tűzoltók rengeteg ember életét mentik meg évről-évre. A szeptember 11-i terrortámadás pedig valódi nemzeti hősökké emelte a bátor lánglovagokat. A terrorakció során 350 tűzoltó vesztette életét, s írta be nevét örökre a nemzeti hősök közé. Az Ikertornyokban rekedtek mentése során a tűzoltók emberfeletti erőről, bátorságról, hazaszeretetről, összetartásról tettek tanúságot és bátran mondhatjuk, példát mutattak az egész világnak önfeláldozásból, elhivatottságból.
Az amerikai tűzoltó autók felépítése, felszerelése, gyártása teljesen eltér a hazaitól. A gépjárműveket nem autógyártó cégektől vásárolják, hanem tűzoltó autók gyártására szakosodott gyáraktól veszik, melyek többféle típust gyártanak, annak függvényében hogy hol és milyen célra használják a járműveket. Manhattan betonrengetegében más típusú szerkocsik futnak, mint a kis települések kertvárosi jellegű házai között.
Annak ellenére, hogy a tűzoltók itt sem keresnek sokat, rengeteg fiatalember választja ezt az életpályát. Tűzoltónak lenni menő és szexi. :)) A tűzoltó tanya a városok központja, a közösségi élet egyik színtere. Ebben feltétlen eltér a hazai gyakorlattól. A tűzoltóság épülete kulturális, közösségi központ is. Az épületek előtt elektronikus hirdetőtábla jelzi a soron következő eseményeket, időjárást jelent és a főbb helyi híreket is hozza.
Meglepő, de tény, hogy Amerikában a tűzoltók 70%-a önkéntes. Talán nem is annyira fura ez, hisz az önkéntes munkának mélyek itt a gyökerei. Önkéntesnek lenni büszkeség és szinte nincs olyan család, ahol valamelyik családtag ne látna el valamilyen önkéntes feladatot. Az önkéntes tűzoltóságot Benjamin Franklin kezdeményezte 1736-ban, Pennsylvaniában és azóta is rengetegen vállalják ezt a fajta közösségi szolgálatot. Az önkéntes tűzoltók "otthonról" dolgoznak, rádió-adóvevőjük szolgálati időben bekapcsolva várja a riasztást. Tűz- vagy egyéb segélyhívás esetén azonnal a tűzoltóságra mennek, ahol megkapják a feladatukat. Léteznek kifejezetten önkéntes tűzoltóságok is. Az önkéntesek gyakran itt töltik a szolgálat óráit, beszélgetéssel, vidámsággal múlatva az időt. Barátságok köttetnek, a családok is megismerkednek, így a helyi közösség is erősödik.
Karácsony táján a tűzoltóság is aktívan részt vesz az ünnepi előkészületekben. A tűzoltóság karácsonyfájának gyertyagyújtása helyi esemény, december 23-tól pedig várhatjuk, hogy a tűzoltóság Mikulása is meglátogat minket. A tűzoltók ilyenkor gyakran két-három is kocsit feldíszítenek, egyet közülük általában Mikulás szánjának öltöztetnek, s a Jó Öreg vagy ezen, vagy magán a hatalmas tűzoltó autón utazza be a város utcáit. A vidáman szirénázó tűzoltóautó, a hangos karácsonyi muzsika, mely az autóból árad, az utcára csalja a város apraja-nagyját. Mindenhol örömmel fogadják a tűzoltók Mikulását. Az önkéntesek háza előtt megáll a konvoj és a Mikulás személyesen látogatja meg a családokat. Vidám színfoltja ez az esemény az amerikai Karácsonyoknak.
Tűzoltók és dalmaták? Sokak szerint ma már csupán történelem, hogy minden tűzoltóság rendelkezik egy-egy ilyen pöttyös önkéntessel. Tény, hogy azokban az időkben, amikor még lovak húzták a szerkocsikat, a dalmaták nagy szolgálatot tettek. Köztudottan jó viszonyban vannak a lovakkal, rengeteget segítettek abban, hogy a többi kutyát távol tartsák a lovaktól, a tűzoltás ideje alatt pedig vigyáztak a kocsi értékeire. Azonban errefelé még mindig vannak olyan tűzoltóságok, ahol talán már csak kabalából, de tartanak dalmatát.
A leghíresebb dalmata önkéntes, a Twenty, vagyis a Húsz névre hallgat. Twenty a Manhattan-i Ladder 20 kutyája és pontosan tíz éve került a tűzoltóságra. Twenty-t a közösség adományozta - vigasztalóként a tragédiában - a Ladder 20 csapatának, a szeptember 11-i terrortámadás után. A Ladder 20 14 bajtársat és barátot veszített el a mentési munkálatok során. A kis kölyökkutya a szomorúságot hivatott enyhíteni. S valóban, az elmúlt tíz évben szoros barátság alakult ki a tűzoltók és a dalmata között. Azt mondják, ugyan kissé lusta és állandóan aludna, de elképzelni se tudnák nélküle a kiszállásokat. Szóval, ha valamelyikőtök Manhattanben jár, s meghallja a tűzoltó szirénát, érdemes figyelni, nem-e épp Twenty csapata jár arrafelé. A szirénázó autóból kinéző, lobogó fülű dalmata mindig nagy sikert arat a város lakói körében.
S a végére még egy különleges amerikai tűzoltósággal kapcsolatos tény. 2002 óta törvény, a No Shame, No Blame, No Names (Névtelenül, Szégyen és Szemrehányás nélkül) kampány keretén belül, azok az édesanyák, akik úgy döntenek, hogy nem tartják meg újszülött babájukat, nem csupán az arra kijelölt kórházakban, de a tűzoltó állomáson is hagyhatják babájukat. Az egyetlen kitétel, hogy a kicsi nem lehet 72 óránál idősebb. A tűzoltókat nem csupán inkubátorral és alapvető újszülött ellátási ismeretekkel látják el, de képesnek kell lenniük az édesanyák lelki ellátására is, amennyiben az anya arra hajlandó. Meg kell próbálniuk rávenni, hogy engedje őket elszállítani a kórházba és törvényes úton intézni az adoptálást. Amennyiben azonban az anya nem hajlandó az együttműködésre, szó nélkül át kell venniük a babát, az anya kiléte pedig nem kerül nyilvánosságra.
Az amerikai tűzoltók élete nem csupán veszélyes, de izgalmas is. Ahogy Franz Josef Wagner német tűzoltó írta nem sokkal a szeptember 11-i támadás után: "A tűzoltó a remény szimbólumaként lép a lángok közé. Amióta láttam a New York-i tűzoltókat a romok közt dolgozni, újra hinni kezdtem a kötelességtudat aranyat érő erejében.
A tűzoltó nem gondol a saját életére, amikor a tűztengerbe rohan. A tűzoltók munkája alázatosan hősies. Ők nem hivalkodó egyedi hősök, mint James Bond vagy a sztársportolók.
A tűzoltók egész egyszerűen – most leírom a Németországban oly vitatott szót: – hazafiak.
A hazafiság azt jelenti, hogy egy ember szabad akaratból, tudatosan vállal egy hűségesküt. Egy hazafi kész arra, hogy meghaljon hazájáért. A New York-i tűzoltók első cselekedete az volt, hogy kitűzték a legyilkolt World Trade Center csontvázára az amerikai lobogót. Csak ezután mentek be a lángoló épületbe. Ha én kisfiú lennék Amerikában, tudnám, mi szeretnék lenni, ha nagy leszek.
Nem az Elnök, nem profi kosaras – hanem tűzoltó. Kedd óta ez a hivatás lett a hősiesség szimbóluma. Aki a jövőben ezt a pályát választja, biztos lehet abban, hogy megfordulnak utána a lányok."
Kategóriák: Kultúra a Tengerentúl | Eddig 24 komment érkezett »
Igen, Virginia, a Mikulás létezik
Tinkmara bejegyzése | 11-12-21 | 23 komment érkezett
Az előző bejegyzésben arról írtam, hogy a Macy's karácsony kirakatai minden évben újabb és újabb meglepetéssel szolgálnak. Ebben az évben azonban, a nagy sikerre való tekintettel, az egyik kirakat témája visszatért az előző évből. Mégpedig az úgynevezett Yes, Virginia, there is a Santa Claus (Igen, Virginia, a Mikulás valóban létezik) elnevezést viselő kirakatok kerültek vissza a 34. utcai fronton található ablakokba.
De kicsoda is Virginia, a kirakatokban szereplő barna hajú, álmodó szemű kislány? A kis Virginia O'Hanlon New Yorkban született 1889-ben. 8 évesen, mint sok-sok más kisgyerek, ő is azzal nyaggatta a papáját, hogy mondja meg, a Mikulás valóban létezik-e. O'Hanlon papa, miután megunta leánykája szűnni nem akaró kérdéseit, azt találta mondani, hogy írjon levelet a New York Sun-nak és kérdezze meg őket, mondván: "Ami a Sun-ban megjelenik, az úgy is van." Virginiának nem kellett kétszer mondani. Azonnal tollat ragadott és levelet írt a Sun-nak. Szülei legnagyobb meglepetésére, Virginia választ kapott a napilap vezető újságírójától, Francis P. Church-től. A cikk a ma már híressé vált, Yes, Virginia, there is a Santa Claus (Igen, Virginia, a Mikulás valóban létezik) címet viselte.
A Church által írt cikk hatalmas sikert aratott. Megérintette az emberek szívét-lelkét és azóta a bátor Virginia történetéből filmdíjjal jutalmazott TV sorozat, képes mesekönyv és musical is készült. A Macy's kirakatai a TV filmsorozatból ragadnak ki pillanatokat.
Virginia az eredeti levelet az unokájának adta, melyről sokáig azt hitték, odaveszett egy szerencsétlen tűzesetben. 2001-ben, harminc évvel Virginia halála után a levél azonban szerencsésen előkerült és hivatalosan is eredetinek minősítették.
A 8 és a 80 éves Virginia, nem ebben a sorrendben ;)
Virginia leszármazottai továbbviszik az örökséget. Híres ősük tiszteletére alapítványt indítottak. Ehhez csatlakozott a Macy's nagyáruház Make-A-Wish (Kívánj valamit) akciója, mely 1980-ban indult. Az alapítvány halálos betegségben szenvedő gyermekek kívánságait teljesíti, valamint a befolyt adományokból a családokat is segélyezik. Az alapítvány az Egyesült Államokon kívül további 47 országban működik. (Magyarországon még sajnos nem. Az országok listája itt található.)
2010 óta Virginia alakja a Macy's Hálaadás Napi Parádéján (a beszámolót itt olvashatjátok) is szerepel, s még ugyanebben az évben a Macy's karácsonyi kirakat sorozatot is indított a tiszteletére. Ugyanezek a kirakatok, a nagy sikerre való tekintettel, ebben az évben is megtekinthetőek a Macy's Nagyáruház 34. utcai frontján található ablakaiban. A bejegyzésben szereplő képeket erről a kirakat sorozatról készítettem.
S végezetül álljon itt a híres Virginia által írt, rövid levélke és a Church által írt cikk fordítása.
Kedves Szerkesztő,
8 éves vagyok.
Néhány pajtásom azt mondja, a Mikulás nem létezik. A papám azt mondja, ha látom, hogy megjelenik a Sun-ban, akkor az úgy van. Tessék megmondani nekem az igazat, létezik a Mikulás? Virginia O'Hanlon
Kedves Virginia,
A kis barátaidnak nincs igaza. Ebben a szkeptikus világban már csak abban hisznek, ami szemmel látható. Úgy gondolják, amit a kis eszükkel nem foghatnak fel, az nem is létezhet. Virginia, minden embernek, legyen az kisgyermek vagy felnőtt, kicsi az értelme. Ebben a hatalmas Univerzumban az ember csupán egy kis hangya. Annyit fog fel ebből a hatalmas Mindenségből, amennyit az intellektusa elbír.
Igen, Virginia, a Mikulás létezik. Ugyanúgy létezik, mint a szeretet, a nagylelkűség és önfeláldozás. Ezek mind gyönyörűséget, örömöt visznek az életbe. Jaj, milyen sivár lenne az élet a Mikulás nélkül! Ugyanolyan szomorú lenne, mintha nem lennének Virginiák. Nem lenne gyermeki hit, költészet, romantika, hogy elviselhetővé tegye a létet. Semmi másban nem lenne örömünk, mint a száraz értelemben. A végtelen fény, mely a gyermekkort övezi, kihunyna.
Ne higgyünk a Mikulásban?! Ezzel az erővel ne higgyünk a Tündérekben se. Tudod, megkérhetnénk a papádat, hogy fogadjon fel embereket, akik Karácsony este a kéményeket figyelik. Hiába állna azonban minden kémény mellett egy őrszem, a Mikulást senki sem láthatja. És ez mit bizonyít? Semmit. A Mikulást nem láthatjuk, de ez nem jelenti, hogy nem is létezik. Látott már valaki tündetáncot? Bizony, az életben azok a legcsodálatosabb dolgok, amelyeket szabad szemmel nem lehet látni, amelyek létezését nem igazolja a tudomány.
Szét lehet szedni a kisbaba csörgőjét, hogy megnézzük, mitől csörög, ám a látható és a láthatatlan világ között olyan fátyol van, melyet a legerősebb ember sem tud széttépni. Csak a hit, a képzelet, a szeretet, a romantika képes pár pillanatra felvillantani a fátyol mögötti természetfeletti szépséget és ragyogást. Valóság mindez? Ó, Virginia, semmi más nem valóságosabb és maradandóbb. Igen, a Mikulás létezik és örökké létezni fog. Ezer év múlva, nem is, Virginia, több tízezer év múlva is boldogságot fog csempészni az igazi gyermekek szívébe.
Kategóriák: Kultúra a Tengerentúl , New York nevezetességei | Eddig 23 komment érkezett »